Harmadik fejezet: Sing, and change everybody

Hogy én milyen szerencsés vagyok! Vajon kivel futottam össze a bejáratnál? Na, na, na, na...na kivel? Vicces nem?
- Reggelt Szöszi! Mi a helyzet? - Vigyorogtam ezerrel. Megrándult az arca, mérgesen megrázta a fejét.
- Reggelt! – Morogta. - Nem voltál annyira bátor, hogy te harapjál meg? – kérdezte, és megdörzsölte a combját.
Oldalra döntöttem a fejem közben nagyon közel léptem hozzá majd a füle mellé érintettem az arcomat. Teljesen meglepődött és belefagyott a mozdulatba.
- Még nem érdemelted ki... - doromboltam. Hátraléptem és gonoszan mosolyogtam.
Még egy hatásos hátborzoló nevetés is ki akart kívánkozni, de ráléptem a farkára. Nem akarok megijeszteni senkit.
Richard megrázta magát, akár a kutyáim a reggeli futás után; majd az ő arcára egy rókavigyor került.
- És hogyan érdemelhetném ki? - érdeklődött. A nevetés már csiklandozta a torkomat, minden esetre a szemeim már ezerrel csilloghattak.
- Oh... - leheltem. Erre felvonta a szemöldökét és egy kicsit előrébb hajolt.
- Oh? - a hangsúllyal megfejtettem a szavát: ennyi a válaszod? Oh?
- Oh - biccentettem és én is közelebb hajoltam.
- Ohhh... - bólogatott elismerően. Hirtelen egy ember hajolt bele a „beszélgetésünkbe”. Megugratva mindkettőnket.
- Uff! - Tette fel a kezét indiánosan. - Larry Fortiner vagyok. Hát te? - Vigyorgott rám, és a kezét nyújtotta.
- Amy Hexolnum - fogadtam el a jobbot. Larry is egy elég híres színész, na de ki nem az, aki a Silver Moon-ban dolgozik?
- Mondd, hogy a barátnője vagy és felkötöm magam! - Nézett rám nagy szemekkel. Lehet, hogy van közöttük valami nézeteltérés? Richard tekintetéből ítélve: aha.
- Hamarabb lőném le, mint hogy a barátnője legyek.
- Dettó - bólintott határozottan Szöszke.
- Hál az égnek! - Tette a szíve fölé a kezét. Belekarolt a nyakamba egyúttal elkezdett a színházbelseje felé húzni - És miért vagy itt?
Barna haja az arcomhoz ért, ahogy ilyen közel mentünk egymáshoz. Nem bámult közvetlen közelről, hanem az utat figyelte, de ez udvarias húzás volt tőle. Így tudtam, hogy figyel rám. Elmosolyodtam.
- Azért, hogy mutassak valami egészen érdekeset - mondtam titokzatosan. Erre felkapta a fejét, elengedte a nyakam, és helyette megfogta a kezemet, úgy mért végig.
- Hé, Szöszke!
- Miért! – kesergett Richard.
- Mit miért? - Állt meg Larry. Hülye lettem volna kihagyni egy ilyen beszélgetést, szóval én is megálltam és figyeltem.
- Miért kell mindig Szöszizni? Nem lehetne egyszerűen Rich-elni? - könyörgő szemekkel nézett a másik férfira. Na...
Larry egy ideig csak nézte a másik színészt, ha jól számoltam akkor vagy tízszer végignézte, mire nagy kegyesen bólintott.
- Oké, akkor legyen Rich, de visszatérve Amyre - rántott egyet a kezemen, de csak óvatosan. - Ő lesz Sarah?
- Ha az igazgató és a rendező is beleegyezik - bólintott Richard. Larry megint végigmért. Igen, tudom mi a probléma.
- Egyáltalán nem illek a szerephez, de sokat tudok változni.
- Ezt hogy érted?
- Majd meglátod - karolt belém Richard és most ő vonszolt, de Larry sem eresztett el. Így húztak végig egy hosszú folyosón. Egészen addig, amíg a saroknál bele nem ütköztünk egy nőbe.
- Nahát, a vörös démon? - szólalt meg meglepetten. Hát még én mennyire meglepődtem.
- Henriett... - suttogtam. Elnevettük magunkat és megöleltük egymást. Egy évvel előttem végzett az egyetemen, nagyon jóban voltunk meg sokat gyakoroltunk együtt.
- Hát te mit keresel itt? – érdeklődött. Majd átvette a mozdonyszerepet, most ő húzott magával. Milyen kapós lettem ma!
- Angyaltánc démonszárnyakkal, Sarahját kéne alakítanom, ha elfogadnak.
- Ah, hát szerintem nyert ügyed van - szorította meg a kezem. - Csak legyél ügyes, mint mindig.
Azzal kinyitott egy ajtót és a színpad végében találtuk magunkat. Fogalmam sincs, hogy miként kerültünk ide. Ha valaki megkérdezné, hogy juthatunk ki innen, nem tudnám megmondani. Általában jó a helymemóriám, de most túlságosan lefoglaltak.
Egy nagy csoport embert pillantottam meg a teremben. Színészek, színésznők, táncosok meg még sokan mások. És néhány ismerős arcot is észrevettem: a zenekarunk modernizált részlege... hát ezek? Nem mintha nem örülnék, csak meglepődtem.
Richard észrevehette, hogy meglepetten pislogok a színpad elejébe. Elmosolyodott és megütögette a vállam, hogy ráfigyeljek.
- Rájuk is igényt tartunk ehhez a darabhoz. Elég sok benne a „modern” részlet.
Na igen. Hogy én erről miért nem tudtam?
Egy alacsony, fekete hajú, karikás zöldszemű alak indult felénk egy rakat papírral a kezében. Talán a rendező lehet, jaj, majdnem elfelejtettem mondani, a rendező és az író egy személy.
- Mr. Goldheat, lenne egy kis változás a szövegben egy helyen. Más lesz a sorrend - és nekiállt keresni azt a részt.
Mikor megtalálta megmutatta Richardnak. Behajoltam a képbe és én is megnéztem. Pont Sarah és Marcus párbeszédjében cserélt sorrendet. Be kell majd jelölnöm. Haj-jaj...
Észrevette, hogy a szöveget stírölöm, és a bal keze mutatóujjával felém bökött.
- Ön kicsoda? - érdeklődött.
- Amy Hexolnum. Örülök, hogy megismerhetem! - Nyújtottam barátságos mosoly kíséretében a kezemet.
Határozott pasas annyi biztos, de legalább jól össze lesz fogva a darab.
Tényleg kiválóan írt, de mondjuk fiatalabbnak gondoltam... körülbelül korombelinek huszonhatnak max harmincnak, de elnézve az arcát lehet, hogy rosszul becsültem meg a dolgot. Harmincöt, negyven.
- Szeretném, ha meghallgatná őt, tökéletes színésznő Sarah szerepére – lépett elő a függöny mögül James.
- Oh, hát nem egészen gondolom úgy, hogy ő lenne a legjobb. Teljesen máshogy képzeltem el Saraht. Barna haj, szürke szemek... nem. Teljesen más. Főleg ez a vörös melír...
- Fekete - javítottam ki. Nem volt kedvem hazudni. A három férfi meglepetten pislogott rám. Sose hiszik el, hogy a vörös az eredeti - A vörös az eredeti hajszínem.
- Lehetetlen! - rázta meg a fejét Larry.
- Pedig igaz.
- Akkor a szemei is... - hüledezett a rendező. Erre már csak bólintottam. Lehet, hogy ezzel nőttem egy cseppet a trió szemében, de lehet hogy nem. Rajtuk kívül csak az Isten tudja. Ő meg nem ad ki infót.
- Na jó. Meglátom, hogy mit tud, aztán döntök. Mr. Goldheat énekeljen egy duettet a hölggyel... Mondjuk a végéről.
Azzal megfordult és visszatért a nagycsoporthoz. A zenekari társaimat útbaigazította és azok lerohantak a helyükre.
Ledobtam a táskám és előástam a szöveget. A végén egy duett... lássuk, asszem azt énekeltem el délután otthon. Jaj, nem mondtam, de a szobámban van egy zongora. Azon szoktam gyakorolni.
Egy gyönyörű dal van éppen akkor, amikor készülnek megölni egymást. A szöveg, ismerős volt egy Nightwish számból. Igazam lett, de a szövegkönyv végén találtam egy oldalt, miszerint az író megkérdezte a zenekart, hogy felhasználhatja-e a művet ők pedig rábólintottak, annyi feltétellel, hogy itt akarnak lenni a bemutatón. Végül is nem túl nagy ár. Egy páhollyal kevesebb vagy több egy nagy színházban? Mi az a Silver Moonnak?
Egy kérdés ötlött fel bennem.
- A jelenetet is eljátsszuk vagy csak a... - szóltam ki, de a rendező meg sem várta, hogy befejezzem.
- Játsszák, ha tudják! – szólt vissza.
Néhány arcon gúnyos mosoly jelent meg. Kapják be! Még mindig nem szeretem az arrogáns rohadékokat. Grrr.
- Menni fog? - érdeklődtem partneremtől. Erre elnevette magát.
- Te járkálsz összevissza a szám alatt. Egy kör és állás, valószínűleg nem fog tönkretenni.
- Nem azért kérdeztem - vontam meg a vállam és kidobtam Henriettnek a szöveget.
- Tudod kívülről? - lepődtek meg mind a ketten.
- Agyonra hallgattam ezt a számot. A sorrendet meg nem volt nehéz megjegyezni – mormogtam, s a színpad bal szélére álltam. Richard is megállt és biccentett a karmesternek: kezdődhet!
Ő kezdi egy szólóval, én csak a refrénnél kacsolódok majd be.

Sweet little words made for silence
Not talk
Young heart for love
Not heartache
Dark hair for catching the wind
Not to veil the sight of a cold world

Amíg énekelt elindultunk egymás felé, középen találkoztunk, összeérintettük a tenyereinket miközben leírtunk egy kört. Utána ő megállt én előtte álltam, a vállam fölött átnézve a nézőtérre és így kezdtünk bele a gyönyörű refrénbe oktávmenetben.

Kiss while your lips are still red
While he’s still silent
Rest while bosom is still untouched, unveiled
Hold another hand while the hand’s still without a tool
Drown into eyes while they’re still blind
Love while the night still hides the withering dawn

Elindultam hátrafelé, elvileg ott kell lennie majd egy asztalnak, amin a kard lesz. Na, de az még nem volt ott. Egy barnahajú nő felszaladt és megállt az asztal helyén, kezében egy kard volt. Nahát, mindent a tökéletességért, vagy mi a fene?
Utálok a nézőknek háttal énekelni, de így van megírva majd megvitatjuk, ha megkapom a szerepet.

First day of love never comes back
A passionate hour’s never a wasted one
The violin, the poet’s hand,
Every thawing heart plays your theme with care.

Elvettem a kardot, megfordultam. A refrén következett kétszer. Az elsőt lassan, visszafelé tartva énekeltem, két kézre fogva a kardot. Egyik kezem a markolaton a másik a hüvelyen. Aztán, amikor másodszorra következett a dallam, egy hangot előtte beénekelt Richard és csak a rávezető dallamnál csatlakoztam hozzá, úgy énekelve, hogy egy ponton találkozott a hangunk majd megint oktávban folytattuk a dalt.

Kiss while your lips are still red
While he’s still silent
Rest while bosom is still untouched, unveiled
Hold another hand while the hand’s still without a tool
Drown into eyes while they’re still blind
Love while the night still hides the withering dawn

A duett végére egymás mellé álltunk, ő pisztolyt fogott a szívemre célozva, én kardot tartottam a legfőbb keringetője felé. Az utolsó hegedűhangnál „megöltük” egymást.
Csend ült megint a teremre. A rendező magába, a színészek megsemmisülten bámultak ki a fejükből. Aztán valaki tapsolni kezdett.
Egy öreg, öltönyös férfi tartott felénk boldogan tapsolva. Talán az igazgató lenne?
- Bravó! Bravó! Szuperszonikus volt! Mit szól hozzá Jamil? - ütötte hátba az agonizáló rendezőt.
- Lenyűgöző - ismerte el.
Elmosolyodtam, szimpatikus volt az igazgató.
- Akkor a kisasszony mostantól nekünk dolgozik. – ellentmondást nem tűrő hangon mondta ezt. - James említette, hogy lenne néhány feltétele. Hallgatom - tett egy széles kézmozdulatot, hogy csak bátran. Érdeklődő szemek villantak felém. Na persze, hogy azt gondolták több pénzt akarok, mi mást?!
- Szeretném, ha a táncosaink is csatlakozhatnának - mondtam.
- Rendben, öt ember jöhet – fordult meg és indult el kifelé, mikor utána szóltam.
- Tizenöten vagyunk.
- Öt, ember - rázta meg a fejét még mindig mosolyogva az igazgató.
- Tizenöten vagyunk.
- Tíz ember - tette fel a kezeit, mutatva, hogy mennyi is az valójában. Lágyan elmosolyodtam.
- Tizenöten vagyunk - hajtogattam hajthatatlanul.
- Maximum tíz ember - ingatta a fejét.
- Tizenöten vagyunk.
Néhányan már kuncogtak, voltak olyanok is, akik összesúgtak. Zárójelben: Ezek voltak többen. Az igazgató pedig már izzadt a makacsságom miatt. Végül elnevette magát.
- Rendben tizenöt ember. - Biccentett, már nyitottam volna a többi feltételem elsorolására a szám, de leintett - A többit megbeszéljük az irodámban a próba után - azzal sarkon fordult és lepályázott. Csípőre tettem a kezem és boldogan mosolyogtam.
- Nehézeset egy kicsit! - Érkezett az egyik számomra ismeretlen embertől a megjegyzés. Megráztam a fejem.
- Bírom az igazgatót... könnyű kezelni.
Ezzel a megszólalásommal nevetésre késztettem némelyeket. Sokan viszont lenézően horkantottak. És?
- Mindenki a helyére, kezdjük az elejéről. Táncosok különterembe! – üvöltött föl a rendező.
Ezzel elkezdődött az első próba.

Zene:
Nightwish - While Your Lips Are Still Red

http://www.youtube.com/watch?v=njZl2cjK_Kg&feature=related